Szakképzési hozzájárulásról pár szóban
A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény módosult, amely a szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettség előlegének megállapítása során okoz nehézséget, a fejlesztési támogatás tekintetében a százalékos mértékek változása miatt.
A törvény nem tartalmaz előírást arra vonatkozóan, hogy az első félévi előleg megállapítása során miként kell számba venni a 75 százalékos, illetve 70 százalékos mértékig beszámítható csökkentő tételeket.
A pénzbeli fejlesztési támogatás elszámolható mértékének meghatározásánál a pénzügyi szemlélet érvényesül. A szakképzési hozzájárulásról szóló jogszabály szerint az előleg mértéke a tárgyfélévi bruttó kötelezettség azzal, hogy az 5. § (2) bekezdése szerinti kötelezettség-csökkentő tételek időarányosan kifizetett része az előleg befizetésénél figyelembe vehető. A 7. § (6) bekezdése szerint a fejlesztési támogatás nyújtásának a tárgyév utolsó napjáig lehet eleget tenni.
Ennek megfelelően, amennyiben a hozzájárulásra kötelezett:
2007. március 31-ig megkötötte a fejlesztési támogatási megállapodást és ezen időpontig át is utalta a támogatás összegét a szakképző iskola, illetve a felsőoktatási intézmény részére akkor az I. negyedéves bérköltsége után képződő szakképzési hozzájárulásának 75, illetve 37,5 % számolhatja el fejlesztési támogatás címén, illetve ezen összeggel csökkentheti hozzájárulási kötelezettségét,
2007. március 31-ig nem kötött szerződést vagy nem utalta át a támogatás összegét, akkor az adott időszak (I. félév, teljes év) tekintetében a szakképzési hozzájárulásnak már csak 70, illetve 35 %-át számolhatja el ezen a jogcímen.