Elektronikus beszámoló
Az új szabályok a 2008-as év beszámolójára, mérlegére, eredménykimutatására vonatkozik, amelynek benyújtási határideje 2009. május 31 lesz.
A változás oka, hogy miután az elektronikus adatokat vagy a Cégszolgálatnak közvetlenül, vagy a kormányzati portálon keresztül kell majd benyújtani, ami lényegesen leegyszerűsíti a beszámolóval kapcsolatos adminisztrációt, sokkal könnyebben kezelhetővé, áttekinthetővé válik az adattömeg, és ami nem utolsó szempont, hogy az érdeklődők is sokkal egyszerűbben hozzá tudnak férni a szükséges információkhoz.
Erre nagy szükség van, mert a vállalkozás partnereiről még pontosabb adat beszerezhető ezálta, hiszen éves könyvelésükből származó adatokhoz jutunk, amely egy-egy partneri viszonyt erőteljesen meghatározhat.
Másik ok, hogy a beszámolókat sok esetben nem nyújtják be a vállalkozások időre, de előfordul az is, hogy több éven keresztül nem tesznek eleget ezen kötelezettségüknek.
Ennek oka többnyire a helytelen könyvelő választás, és a rossz pénzügyi, számviteli rendszer kialakítása, amely aláássa a korrekt könyvelés lehetőségét.
A változásnak köszönhetően, amely vállalkozás elmulasztja a éves könyvvitel alapján elkészített beszámolót benyújtani, azonnal bírságolhatóvá válik.
A vállalkozásoknak a leírtak miatt újabb elektronikus bevallási kötelezettség teljesítésére kell felkészülniük, amelyben könyvelő irodánk, ügyfelei részére, teljes körű partner lesz.